...mindig az a nyugat... valahol távol... odaát!
...ma is csak ez a kérdés: menni vagy maradni?
Attilának nem voltak a mai értelemben vett "pártállásai" és politikai nézetei. Sokat gondolkodtunk azon, hogy az itt szereplő információk, megütik e a nyilvánosságra hozhatóság szintjét. Ha bár kit is sért bár mi Ő is a szemébe mondta volna. 
Élete megismerése azonban nem lehetne teljes az itt közöltek nélkül. Nincs miért disztingválni és szordínót akasztani az igazság szája elé. Ő is őszintén élt és minden tizennyolc éven felüli nyomdafestéket nem tűrő trágársága és fekete humora ellenére volt benne valami olyan amely inkább világít rá a tragikus lényegre. Nincs értelme kihagyni valami látens diplomáciával. Ellentétben a magánlevelei éles etnikai tartalmaival, nem volt rasszista, vagy fajgyűlölő, hiszen Stanley Clarke is néger volt és Bartók Béla meg Zsidó. Mindkettőért oda volt.
Igen kijelenthettük, hogy utálta azt a diktatúra rezsimet amelyben ugyan "mindene" megvolt de a nagy egész soha sem lett volna meg. Utálta a puha diktatúra álságos és átlátszó engedelmeit melyek csak protekciós művészeknek jutottak. Végül nem tartott neki sokból felismerni azt, hogy a jelen kor művészetét és közgondolkodását is azok fémjelzik akik egykoron a kommunista rezsimben kergették Őt is életre halálra és szolgálták a pártállami szovjetista kultúrát és hatalmat.
Éhezett Ausztriában, és csellengett Bécsben a pályaudvaron, aludt vonatban és rosszéletű helyeken.
Volt favágó és tévébolti eladó, és közben kapaszkodott a basszusgitárjába... az álmaiba melyet soha nem adott fel.
Generációját nyáron még oroszul tanították és ősszel már angolul kérdezték. Mire valós politikai menedék jogot kapott volna véget ért a hidegháború, és a vasfüggönyt lebontották.
Valójában tanúja volt annak, hogy azonban a vasfüggöny még ma is ott van könnyekből és kétségbeesésből. Tanúja volt annak, hogy a várva várt európai unió csak arra volt jó, hogy a parkolási bírságot utána küldjék egy szerencsétlen keleti vendégmunkásnak, ha nyugaton tilosba állt a hasznát kocsival.
Egy generációt képviselt aki a legrosszabbkor született egy intézmény rendszer nélküli senki földjére.
Ma ha valaki megkérdezi ugyan ki volt Ő, miért nem "mutogatták" tévében és miért nem játszották rádiókban számait, miért nem harsogott a média...?! (legalább a haláláról) Erre ma is a magyar kultúrpolitika lezsírozott sunyi lovagjai tudják a háttérben a választ.
Legtöbb rendes naiv zenerajongó életében nem is hallott róla és több koncertje volt külföldön mint hazájában.
Szégyen és gyalázat az, hogy az egész életművét baráti fillérekből kell felkutatni, miközben milliárdokat költenek seggfejekkel fémjelzett állami zenekultúrára.
Így fordulhatott elő, hogy ekkora kvalitású ember Svejki öniróniával és a mindent kibírni kénytelen önromboló túlélési humorral, vidéken babrálgatott évekig egy tetkó szalonban, minden társadalmi igazságtétel és elismerés reménye nélkül.
Kérhetett volna protekciós kegyelmet ez alól. Volt elég befolyásos ismerőse akit kereshetet volna. Inkább csomagolt és egy kelet-berlini sorházból nézett vissza az itthoni világra.
Nagy ember lett odakint, de gazdagságát széttekergette az élet, melyet bohéman felvállalt. Egy igazi művész mindig önzetlen. Képtelen vagyont termelni hétköznapi kicsinyes megélhetési értelemben.
Az egész életével ad, mint zenéjével, mely tovaszáll a semmibe és a semmiből jön, ebből elátkozottan következik, hogy hiszékeny és kifosztható a saját kárával sem tud számolni.
Tragikusan korai halála megüzente onnan is az övéinek idehaza, hogy mindent ...de tényleg mindent másképp kell eljátszanunk, hogy az egyetemes magyarság ekkora embereket ily nyomtalanul és dicstelenül ne veszítsen el a világban, mert akkor nem marad valódi zene az unokáinknak. 
 |
 |
 |
 |
 |